A film története szerint Monique Watsonnak nyoma veszik New York utcáin. A rendőrség szemmel láthatóan semmit sem tesz annak érdekében, hogy a nő nyomára bukkanjanak. Az ügy egy ifjú újságíró, Christian Baker asztalán landol...
Egy Bio Kutató Laboratóriumban titkos kísérleteket folytatnak idegen élőlényeken. De miután az egyik megharapja a rajta kísérletező orvos kezét elszabadul a pokol.Mert az orvost a szervezetébe bejutott vírus vérszomjas szörnyeteggé változtatja.A cég vezérigazgatója próbálja eltitkolni a történteket és házon belül szeretné elintézni az egészet.
Brett Bumpers a Martin Van Buren középiskola agya. Élete viszont hamarosan megváltozik. Őrülten beleszeret a helyi szépségbe, Samanthába. Ugyanakkor titokzatos ajándékra tesz szert: három beteljesülendő kívánságra. Az első kívánság, mely teljesült - Samantha szerelme - mintha furcsa események folyamatát idézné elő. Egymás után halnak meg az iskola legjobb diákjai. Mikor a helyi rendőrség elkezd szimatolni az iskolában, Brett saját magától kérdezi, hogy nincs e valamilyen összefüggés a gyilkos és megszerzett képességei között. Brett a gyilkos következő áldozata vagy pedig a szövetségese? Brett kapcsolata Samanthával egyre komolyabb, egyaránt nő a bűntudat is. Sejti, ha kihasználná az utolsó kívánságát és hagyná elmenni a lányt, Samantha lenne a következő áldozat. Mit tesz annak érdekében, hogy megóvja a nőt, akit szeret?
A magánhekus főhős hagyományos módszerekkel végzi a munkáját. A régimódi detektív, aki egy fekete boszorkány albérlőjeként tengeti az életét, egy tehetős férfitól megbízást kap a tőle ellopott, nagy értékű könyv előkerítésére, a nyomozás során pedig a kopó nem csak az úr ledér lányával, hanem saját régi szerelmével és néhány életre kelt vízköpő démonnal is összeakad...
A világítóan kék szemű hősnőnk, Elisa az ismeretlen apa iránti gyülőletétől hajtva merész kalandokba keveredik, majd ráakad a származása körüli igazságra.
Csengőcske, a Mikulás egyik segítőtársa egy régi Karácsonyról mesél ma a gyerekeknek. Tommy és Beth szülei - bár sokat dolgoztak egész évben - mégsem jutottak egyről a kettőre. Apának egyre csak azon jár az esze, mit szólnak majd a gyerekek, ha nem találnak semmit a karácsonyfa alatt. Mindent megtenne azért, hogy szép ajándékokat vehessen a gyerkőcöknek. Ám ha csak a fejével gondolkodik az ember és nem a szívével, megeshet, hogy inkább bánatot okoz, mint örömet. De minden jó, ha jó a vége...
★
Diótörő és Egérkirály
(2015) ⭐ —
Családi TV film
A Diótörő és Egérkirály a Stahlbaum család különleges karácsony ünnepi történetét meséli el. A gyerekek Marika és Frici alig várják szüleik ajándékait, de a legjobban mégis bácsikájuk meglepetésére kíváncsiak. Amint lehull a lepel a dobozba zárt "cukorországról", és a fából készült diótörőről, Marika fantáziavilágában életre kelnek ezen tárgyak. Álmában Diótörő nagy harcot vív Egérkirállyal, és a nagybácsi meséje által, Marika meglátogatja cukorországot is, ahol Diótörő lesz a herceg, ő meg a hercegkisasszony.
★
Az otthon túl messze van
(2009) ⭐ 5.8 (52)
Dráma
Omar Metwally (Omar Razaghi), a 28 éves amerikai tanuló ösztöndíjat nyer, hogy megírja a korábban elhunyt latin-amerikai író, Jules Gund életrajzát. Mielőtt azonban hozzákezdene, az író testvérével, Adammel (Anthony Hopkins) és özvegyével, Caroline-nal (Laura Linney) kell találkoznia, hogy az életrajzi mű megírásához megkapja mindkettőjük hozzájárulását.
1882-ben Oscar Wilde sikeres amerikai körútját követően visszatér Angliába. A harmincöt évesen már világszerte ismert író és költő elveszi feleségül a gyönyörű Constance Lloydot, és kiadja "Dorian Gray arcképe" című remekművét. Magánélete boldognak tűnik, ám feleségével és fiával való szoros érzelmi kapcsolata ellenére nem tudja elnyomni homoszexuális hajlamát. Megismerkedik a jóképű Alfred Douglasszal és első látásra beleszeret. Viharos és szenvedélyes kapcsolat alakul ki közöttük, amelynek a férfi édesapja vet véget, amikor beperli az írót. Ennek eredményeképpen a merev viktoriánus társadalom kétévnyi kényszermunkára és teljes kirekesztettségre ítéli őt. A büntetés letöltése után Wilde csak álnéven publikálhat. Egészsége ekkor már kritikus állapotban van.
Az érettségi bankett éjjelén sok minden kiderül négy év együttlét után. A buli felszínre hoz jó és rossz emlékeket egyaránt. Van, aki utolsó esélyét ragadja meg, hogy szerelmet valljon és van, aki négy év megaláztatásért akar revansot venni. A házigazda persze a legkevésbé sem engedheti el magát, hiszen bármelyik pillanatban kitörhet a botrány. Életre szóló buli ez, ahol reggelre egy kicsit mindenki más lesz.
Tíz gladiátor indul titkos küldetéssel a Római Birodalomból a szomszédos országba. Az elvarázsolt keleti ország királynője azonban bábu a trónon, az igazi uralkodó a zsarnok herceg, aki szemet vetett a királynőre és a Római Birodalomra is. Így útjában állnak a gladiátorok.
★
Paganini - Az ördög hegedűse
(2013) ⭐ 6.6 (174)
Dráma
Niccoló Paganini, a nőcsábász és hegedűvirtuóz pályafutása csúcsán van, az egész kontinens a lábai előtt hever. Menedzsere, Urbani pletykákkal és botrányokkal próbálja meg a figyelem középpontjába helyezi a zenészt. Mindössze Londont kell még meghódítania. Ezért azonban az angol impresszárió, John Watson és szerelme, Elisabeth Wells hatalmas kockázatot vállal. Bár Paganini nem szívesen menne Londonba, Urbani mégis meggyőzi őt. A terv úgy tűnik, működik, melyhez hozzájárulnak az újságíró Ethel Langham méltató cikkei. Amikor a zenész rajongói valósággal megszállják a hotelt, ahol tartózkodik, ő és menedzsere Watson házában talál menedéket, és erős vonzalmat kezd táplálni a ház asszonya iránt.
Három kisstílű szélhámos a balul sikerült rablás után kétségbeesésében túszul ejti egy alagsori bár személyzetét és vendégeit, így próbálván esélyt szerezni, hogy kitörjenek a rendőrgyűrűből. A rabtartók és rabok között különös rokonszenvek szövődnek.
Szteroidokkal szennyezett szemeshibridek miatt kisebb kutya méretűre nőtt patkányok kezdik megtámadni Toronto lakosait. Paul, a kosáredző, és Kelly, a helyi egészségügyi felügyelő, együtt próbálnak rájönni a forrására a titokzatos patkány támadásoknak, megakadályozni az új metró vonal átadását, és megtalálni a mutánsok fészkét, mielőtt az egész városban elszabadulna a pokol!
Little, Chiron és Black. Három név, melyek ugyanazon embernek három különböző életszakaszát jelölik meg, végigkísérve jellem- és személyiségfejlődésének legfontosabb részeit. A kisgyerek Little Miami leszakadó részén él egyedülálló és drogfüggő anyjával. Itt ismerkedik meg a drogdíler Juannal, és a felnőtt férfival barátságot köt a saját korosztályából kitaszított fiú. A tinédzser Chiron a nemi érés szakaszába lépve keresi identitását. Végül a felnőtt, kigyúrt, harmincas Blackkel zárul a történet, aki képes szembenézni múltbeli énjével és korábbi traumáival.
Travis (Patrick Swayze), Chrissa (Lisa Niemi) és Max (George De La Pena) valaha együtt táncolt az egyik leghíresebb New York-i társulatnál. Hét éve különváltak, s mindhárman hátat fordítottak a táncegyüttesnek. Travis fitnesz-szalonokat nyitott, Chrissa egy cirkuszban lép fel, míg Max tanításra adta a fejét. Amikor hírét veszik, hogy a társulat egykori, elsöprő egyéniségű vezetője meghalt, újra összeállnak, hogy színpadra vigyék az utolsó táncelőadást.
★
Szfinx
(1981) ⭐ 5.5 (26)
Kaland Rejtély Thriller
Erica (Lesley-Anne Down), az ifjú és gyönyörű egyiptológusnő egy elfeledett óegyiptomi építész, Menephta művészetét kutatva érkezik a mai Kairóba, remélve, hogy a helyszínen rendkívüli dolgokra bukkan. Egy eldugott boltban az öreg kereskedő csodálatos aranyszobrot mutat neki, ám az idős férfit hamarosan meggyilkolják, s ezzel veszélyes és titokzatos események sora veszi kezdetét.
Roy (Logan Lerman) az új suliban új védelmezőre és barátra tesz szert Beatrice (Brie Larson) személyében. A lány és a bátyja, Mullet (Cody Linley) megosztják a titkukat Roy-jal. Titkos búvóhelyükön baglyokat gondoznak és harcban állnak a helyi üzletemberrel, Chuck Muckle-val, aki éppen a baglyok völgyében akarja felépíteni étteremláncának legújabb tagját. Roy, Beatrice és Mullet eltökélt szándéka, hogy megvédik a madarakat.
Harry és Joe a helyi maffia csicskásai. Komoly és felelősségteljes feladatokat végeznek, többek között a nagyfőnök legújabb, minden extrával felszerelt kocsiját kell tesztelniük, vagy fogadniuk kell a lovin. Hála Harry tapasztalt lóversenyes múltjának egy pillanat alatt elveszítik a rájuk bízott pénzt. Még az egyszerű átlagember is tudja, hogy ilyen esetekben a legkeményebb büntetés is a legenyhébb. El kell tenni őket láb alól, lehetőleg úgy, hogy mindenki jól szórakozzon a dolgon. Harry tehát új megbízást kap: ki kell nyírnia Joe-t. Joe pedig Harry likvidálására kap parancsot.
Katie eddig alig tette ki a lábát oklahomai szülővárosából, de most egyenesen New Yorkba utazik, hogy szerelmét meglátogassa. A hőn áhított kedvesre azonban egy másik nő ölelő karjai között lel rá, így azonnal kiadja a csapodár férfiú útját. Katie azonban amilye szőke, olyan csökönyös: ahelyett, hogy hazautazna, inkább fejest ugrik a nagyvárosi életbe. Hamarosan állást is kap egy nagyvállalatnál, ahol belezúg az egyik jóképű munkatársába.
★
Apád-anyád idejöjjön!
(1961) ⭐ 7.0 (409)
Vígjáték Családi Romantikus
Sharon és Susan ikertestvérek, de szüleik válása miatt szétválasztva élnek egymástól és a másik kilétéről semmit sem tudnak. Azonban kamaszkorukban véletlenül találkoznak egy nyári táborban.Miután kiderítik a nagy titkot egymásról és szüleikről, azon gondolkoznak, hogy jó lenne összehozni újra a családot, kibékíteni a szülőket, ezért kieszelnek egy tervet.
Daniel, a fiatal seattle-i nyomozó és gyönyörű felesége, Jessica úgy döntenek, egy rövid kiruccanás erejéig maguk mögött hagyják a nyüzsgő városi életet, és kempingezni indulnak. De a romantikusnak ígérkező holdfényes éjszaka az erdő mélyén szörnyű veszélyeket rejt, és megtörténik a baj. Daniel teljes erővel veti bele magát a nyomozásba, melyben segítségére van a közeli városka seriffje, Morgan McKenna is. Ahogy a közös munka során a két férfi egyre többet tud meg a szörnyű rejtélyről, úgy lesz Daniel egyre gyanúsabb McKenna seriff szemében, akit szintén hajt a bosszúvágy.
Panni Komáromi nagygazda felesége és ezzel a falu első asszonya lesz. A házasság csak gazdagságot nyújt neki, az urát nem szereti, új családja lenézi, hajdani leánypajtásai közül még cselédet sem kap. Régi szerelme, Miska váratlanul hazatér a faluba, és felkeresi az asszonyt. Panni kimérten fogadja, s kölcsönös vádaskodások után kiutasítja. Férjének mindent elmond, Komáromi azonban férfiatlanul nem maga védi meg a feleségét, hanem másokkal dobatja ki a bálból Miskát, ezért az asszony örökre meggyűlöli. Amikor Panni újra találkozik Miskával, most már ő nem engedi, hogy a legény egyedül induljon vissza Pestre. Móricz Zsigmond művének újabb feldolgozása.
★
Fogbound
(2002) ⭐ —
Thriller
★
Az atléták királya
(1973) ⭐ 5.3 (31)
Vígjáték Családi
Egy edző, akinek leáldozóban van népszerűsége Afrikába utazik, hogy ott találjon magának egy "Tarzant", akit a csúcsra juttatva ismét a rivaldafénybe kerülhet. Vajon sikerül a terve?
★
White Collar Hooligan 2: England Away
(2013) ⭐ 5.3 (15)
Bűnügyi Thriller
★
Egy felejthetetlen nyár
(1994) ⭐ 5.9 (22)
Dráma Romantikus Háborús
A történet Romániában, a tízes-húszas években, Dobrudzsa határvárosban játszódik, a Duna mentén. A fiatal Dumitriut, a román hadsereg kapitányát a román-bolgár határra helyezik különleges katonai szolgálatra. Jövendőbelije nem más, mint Maria Theresa von Debreczy, a csodálatos, intelligens és nemes európai szépség. Édesapja magyar, Debreczy Károly, császári katonai attasé Londonban. Dumitriu Maria Therezia úrhölgy nagyszerűen megtanult románul, egy kissé oxfordi ugyan az akcentusa. Három gyermekével követi férjét a határvárosba. Ebben a régióban, Dobrudzsában nem veszélytelen az élet, Macedóniából banditák garázdálkodnak. A határváros egykoron Bulgáriához tartozott, most Romániához. Az ittélők akkor azt tanulták, hogy a románok a rosszak, most meg a bulgárok. A banditák, a komitácsik macedónok, nem dobrudzsaiak. Ebben a bábeli zűrzavarban nem könnyű Dumitriu kapitány helyzete. Egy napon gyilkos parancsot kap a vezérkartól és a tábornoktól...
Egy megrázó élmény után néhány fiatal őrült elhatározásra jut: megszabadítják a világot a veszélyes emberektől. Vacsorákat rendeznek, ahol a kiszemelt áldozatok mit sem sejtve kedvükre esznek és kedélyesen beszélgetnek mindaddig, míg a házigazdák elő nem vesznek egy baljós kék üveget. Minden egyes vacsora egy-egy hullával és egy újabb paradicsombokorral végződik a hátsó kertben.
Vince és Don, két tűzoltó, egy tűzesetnél titokzatos dokumentumra bukkan. Egy ötven évvel ezelőtt elkövetett műkincsrablás tettese írta le benne az ellopott aranytárgyak rejtekhelyét. A két tűzoltó egy percig sem habozva a megjelölt helyszínre utazik, ahol könnyen megtalálják a kincs rejtekhelyét, egy külvárosi épületet. A bajok csak akkor kezdődnek, amikor szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, amit a helyi gengszterbanda követ el. Menekülniük kellene, de a kincset sem akarják otthagyni. A gengszterek pedig körülveszik az épületet.
Az öreg varázsló fogadja egy szegény ország követeit, akik a segítségét kérik. Királyuk ugyanis megalkudott az országot fenyegető sárkánnyal, és félévente egy fiatal lányt áldoznak neki. Cserébe a sárkány békén hagyja a népet. Az emberek azonban szeretnének megszabadulni a gyűlölt sárkánytól, ezért kérik a varázsló segítségét. A varázsló azonban meghal, mielőtt segíteni tudna, ezért tanítványára vár a nagy feladat, hogy szembeszálljon a sárkánnyal...
Egy kávészállító szellemhajóra bukkannak a New York-i kikötőben. A legénységnek nyoma veszett, a dobozokban pedig kávé helyett idegen lények focilabda méretű, zöld tojásait találja meg a rendőrség különleges egysége, amelyek hő hatására hirtelen szétrobbannak, halálosan maró savas folyadékot spriccelve a közelben állókra. Később aztán kiderül, hogy a tojásokat valójában a Mars-expedicíó során hozták a földre, ám nem sokkal a visszatérés után az egyik asztronauta meghalt, a másik pedig egyszerűen megzavarodott.
A nagy sikerű Félholt ütős folytatásában a pankráció nagyágyúja, Bill Goldberg, és a Dogg Pound hip-hop duó tagja, Ricardo "Kurupt" Brown, találják magukat egy élethalálharc középpontjában. Twitch, a szigorú Creighton Fegyintézet új lakója éppen látogatót vár, amikor két rivális banda összecsap a börtön irányításáért. Twitch megpróbál összebarátkozni a csendes Burke-kel, akit az egyik bandavezér meggyilkolásával vádolnak. A két fegyenc kénytelen összefogni, hogy életben maradjon és megmentse szeretteit, akik a börtön lezárásakor az épületben rekedtek.
Newmar szerelmes Adrienne-be. Tony barátnője, Claire félreért egy helyzetet, aminek következtében azt hiszi, hogy Tony teherbe ejtette Adrienne-t, aki azt gondolja, hogy Claire a kölcsönvett táska miatt aggódik. Valaki rendel egy Dominique nevű callgirlt, majd megérkezik Dominique, a francia cserediák. Mindeközben a kollégiumból elutazik a felügyelő
Swan, a megszállott lemezkiadó eladja lelkét az ördögnek, aki cserébe sikert és hírnevet ígér. A Paradicsom Rockszínház megnyitó ünnepségére azonban még hiányzik a zene. Swan elhatározza, hogy megszerzi Winslow Leach, a félénk, ám zseniális rockzeneszerző legújabb művét. Leach ellenáll neki, de szörnyű baleset éri, eltorzult arcát kísérteties maszk mögé rejtve a Paradicsomban keres menedéket, s iszonyú bosszút esküszik... A meghökkentés nagymestere, Brian De Palma műve Az operaház fantomja különös, kísérteties és egyben mulatságos változata, s egyúttal valóságos ínyencfalat a bizarr és hátborzongató filmek kedvelői számára.
Anthony és Julian elutaznak New Jerseybe bulizni. Amíg Anthony egy főzőversenyen akar részt venni , addig Julian tervezi hogy meglátogatja a családját. Julian megtudja, hogy az unokatestvérét meggyanúsították, hogy részt vett egy mészárlásban, amiben magas rangú tisztviselőket öltek meg orosz orgyilkosok.
A család megítélésének érdekében kényszeríti Anthonyt arra, hogy kiderítsék ezeket a vádakat, így az utazás során kipróbálják magukat nyomozóként, és a nyaralás egy veszélyes leleplező projektté alakul át. Belenyúlnak egy olyan katonai titokba ami a nemzetbiztonságot is veszélyezteti.
★
A 3 nindzsa nem hátrál
(1998) ⭐ 4.8 (208)
Családi Akció Vígjáték
A kis J.P. a vidámparkban ünnepli születésnapját testvéreivel és barátaival. Épp azon a napon, amikor utoljára lép fel kedvenc tévéhőse, Dave Dragon, és amikor a velejéig gonosz Medusa embereivel megszállja a vidámparkot. A szőke démon tíz millió dollárt követel a tulajdonostól, különben felrobbantja a vidámparkot. A három nindzsa, azaz testvér, J.P., Rocky és Colt ezúttal Dave Dragon segítségével természetesen szembeszáll a rosszfiúkkal, és onnantól kezdve a vidámparkban áll a bál.
★
Végzetes vágyak bárja
(1987) ⭐ 5.5 (34)
Vígjáték Horror
Joe csapos egy bárban, számos női áldozattal mögötte. Kate manikűrösként dolgozik, de a szíve másfelé húzza. "Másodállásban" mindketten gyilkosok. Egymásba habarodnak és közösen nézik ki a csinos topless táncost a következő célpontnak. Találkozásuk idején kezdi őket zsarolni Herman, aki "rangrejtett" szerelő, amúgy civilben meg kannibál. A fölösleges testrészek kezdenek a páros fejére nőni...
Bandai egy tokiói bár tulajdonosa, aki egy sikertelen üzletet követően rengeteg pénzzel tartozik a helyi jakuzának. Bandai minden követ megmozgat, hogy előteremtse a pénzt, de kifut az időből, ezért a jakuza főnök emberei üldözőbe veszik. Elkeseredésében Bandai veszélyes tervet eszel ki, hogy pénzhez jusson: alvilági figurákból verbuvál csapatot, hogy kirabolják a főnököt, de semmi sem úgy alakul, ahogy tervezték...
Az orvostanhallgató Paula kitűnõ tanulmányi eredményei jutalmául részt vehet egy híres anatómia professzor heidelbergi kurzusán. A becsvágyó diáklány az egyetemi város nyári idilljét a high-tech bonctermek krómozott, hűvös világával cseréli fel, mégis, pontosan ez az, amire vágyott. Hamarosan azonban egy ismerõsét látja viszont a boncasztalon. Úgy tűnik, hogy a tiszteletreméltó intézmény falai között gyilkos rejtõzik. A nyomok egy titkos szervezethez vezetnek, amelynek tagjai az anti-hippokratészi eskü szellemében tiltott kísérleteket folytatnak. Az eminens-racionális Paula egy irracionális titok nyomára bukkan és ezzel az õ élete is veszélybe kerül.
Kalandos és korhű történet a Walt Disney műhelyből az egész család számára. A 17. században élt amerikai indián harcos, Squanto legendás életét követhetjük nyomon a lélegzetelállítóan izgalmas kalandfilmben. A történelem e véres időszakában az Újvilág őslakói és a telepesek között mindennaposak a harcok. Egy ütközet során Squantót fogságba ejtik és Angliába hurcolják - egy olyan országba, melynek sem a nyelvét, sem a szokásait nem ismeri. A fogságba esett harcos azonban nem adja föl: mindenre elszántan küzd szabadságáért, hogy visszatérhessen ősei földjére, ahol menyasszonya várja...
1587-ben 117 bátor angol telepes elindult Amerikába. A Roanoke szigeten telepedtek le, földművelésbe kezdtek, majd nyom nélkül eltűntek. Soha senki nem fejtette meg az eltűnt telepesek rejtélyét. A szárazföldi indiánok törzsfõnöke óva intette a telepeseket az erdõ mélyétõl. Ananaias, a telepesek vezetõje rájön, hogy vérszomjas viking szellemek bolyonganak a szigeten. A szellemek mindenkivel végeznek.
Három diák eltűnik egy iparvidéki városkában. A nyomozók találnak a helyszínen egy videofelvételt, amelyet a fiatalok készítettek, és ami alapján megpróbálnak a nyomukra akadni, mielőtt túl késő.
Foxi Maxit egy vérbeli western-város seriffjévé választják, ám a várost sajnálatos módon megszállta egy mindenre elszánt, fekete kalapos, kígyólelkű gazemberekből álló banda, a Dalton Gang, akik minden áron le akarnak számolni Foxi Maxival. Bár Foxi Maxit elhagyják barátai, Maci Laci, Bubu és Quick Draw McGraw, mégsem marad egyedül, hiszen megismerkedik - és persze rögtön szerelembe is esik - egy indián hercegnővel, Sivatagi Virággal, majd saját megfontolt tempójában nekilát, hogy alkalmasint a helybéli rosszfiúk körmére nézzen.
Nincs kép
★
Rosamunde Pilcher: A döntő pillanat
(1997) ⭐ —
Romantikus Dráma
Christabel amerikai barátjával hazamegy a szüleihez Skóciába. A 20. Születésnapját ünneplő lányt a szülőkön, a nagyanyján kívül, gyermekkori barátja, Sam is várja. A lány és barátja, Nigel hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy a születésnapon legyen megtartva az esküvő. A nagymama és az édesapa nem örül a bejelentésnek. Mert nem biztosak a lány jó döntésében, hiszen Sam és Christabel nagyon szerették egymást. A nagymama nem hagyja annyiban az ügyet és akcióba lép. A döntő pillanat az esküvő napján következik be...
★
Kojak: A könyvelő halála
(1990) ⭐ 6.0 (1)
Thriller Dráma TV film Bűnügyi
Miután egy fiatal nő véletlenül szemtanúja egy maffiacsapásnak egy olasz étteremben, Theo Kojak New York-i rendőrfelügyelőnek meg kell védenie őt egy gátlástalan holland bérgyilkostól, és bíróság elé kell állítania a maffiakirályt, Tony Salduccit.
★
Ádáz hajsza
(1976) ⭐ 6.5 (20)
Akció Bűnügyi Dráma
Egy ügyészt rablással vádolnak és letartóztatják. A házkutatásnál tárgyi bizonyítékok kerülnek elő. Egyetlen lehetőség marad ezután a hamis vádak tisztázására, ha a tanúk visszavonják a feljelentést, és elismerik a hamis tanúzást. A vádlott tehát megszökik, hogy bizonyítsa ártatlanságát. Marioka ügyész nyomában a rendőrséggel a tanúk felkutatására indul . .