Michael Spencer (Luke Goss) egy vidéki kis települése seriffje, aki egész életében a törvény mellett állt, ám amikor megtudja, hogy testvére meggyilkolásának ügyében lezárja a nyomozást a rendőrség, földre hajítja a jelvényét és titkos akcióba kezd, hogy bosszút álljon a gyilkosokon. A film Jason Hewitt, egy sor B-kategóriás film producerének rendezői debütálása.
Az egyik vagány, a másik balfék. Ami mégis összeköti őket az a betegségük: mindketten gyógyíthatatlan rákbetegek. Martin és Rudi a kórházi szobában találkoznak. Miután megtudják, milyen sors vár rájuk, egy üveg tequilába fojtják bánatukat. Elhatározzák, hogy fityiszt mutatnak a világnak, és sorra veszik a sebtiben összeütött bakancslistájuk tételeit: megnézik a tengert, luxusautót vezetnek, két nővel szeretkeznek egyszerre. Meglépnek hát a kórházból, és úgy piásan, pizsamában ellopnak egy régi Mercedest. Az autó azonban két morcos gengszteré. Martin és Rudi egyre nagyobb bajba keveredik.
Egy csúnyán megkínzott, félig csecsen, félig orosz fiatalember bukkan fel Hamburg iszlám közösségében, hogy édesapja sötét üzelmekkel szerzett vagyonát megkaparintsa. Természetesen ez nem kerüli el a német és amerikai hírszerző ügynökségek figyelmét sem. Megkezdődik a hajsza, miközben az idő egyre fogy a tét pedig egyre nagyobb: vajon a titokzatos férfi meghurcolt áldozat, vagy rombolásra és pusztításra készülő szélsőséges?
Amikor olajat találnak egy kaliforniai kisvárosban, elszabadul a pokol. A környékre bűnözök áradata zúdul, a helyi hatóságok pedig képtelenek bármilyen ellenlépésre, ezért inkább felbérelnek egy vietnami veteránt, Aaron Arnoldot, hogy megakadályozza a helyzet teljes eldurvulását. A katonaviselt férfiről azonban hamar kiderül, hogy sokkal kevésbé tiszteli a törvényt, mint azok, akik miatt idecitálták...
A CIA különleges tudatmódosító drogot fejlesztett ki, melynek következtében az áldozat hallucinálni kezd. A kísérleti szert a rivális cég, azaz az FBI egyik emberén akarják kipróbálni, ezért elrabolják Dean Cage-et. Cage-ről azonban idővel kiderül, hogy nem az FBI embere, hanem egy harcedzett katona, aki a szer hatására újra a csatamezőn képzeli magát, s ennek megfelelőn azonnal akcióba lép. Hamarosan az üldözöttből vadász lesz, aki minden tudását latba veti, hogy életben maradjon.
John Kruger, a Takarító védelemre szakosodott titkosügynök, aki a kormány tanúvédelmi programjának legfelkészültebb tagja: megszervezi a veszélyeztetett tanúk új életét és eltörli a régit. Nála jobban senki sem tud megrendezni egy véletlen balesetet vagy egy katasztrófát, ám egy napon ő is veszélybe kerül. Munkatársai árulással vádolják és ellene fordulnak, még legbizalmasabb barátaiban sem bízhat. Jól tudja, ebben a játszmában nemcsak a gondjaira bízott nő élete, hanem a világ sorsa is rajta múlik.
A kissé különc, szabadelvű Butterfield házaspár nem szól bele lányuk magánéletébe. Mikor azonban David az éjjeleket rendszeresen Jade szobájában tölti, a lány apja, Hugh Butterfield megelégeli a dolgot. Eltiltja a fiút Jade-tol. David nagyon szenved a kikényszerített elválástól. Egy éjjel tüzet gyújt Butterfieldék tornácán. Azt képzeli, ha kimenti a családot a lángoló házból, hálából újra Jade közelébe engedik. A tűz azonban túl gyorsan terjed. Beront a házba és felébreszti Butterfieldéket, akik meg is menekülnek, az épület azonban leég. Davidot javítóintézetbe zárják, és bírósági határozatban tiltják meg, hogy Jade vagy családtagjai közelébe menjen. Nehezen viseli az intézetet és Jade hiányát, a lány ráadásul nem válaszol a leveleire. Később derül csak ki, hogy a doktor, akinek átadta őket, nem továbbította. A fiút szülei is arra kérik, hogy ne keresse Jade-et, aki időközben családjával messzire költözött.
Hector Lavoe Puerto Ricóban született. Korán kitűnt tehetségével, kristálytiszta hangjával. Ő volt, aki elindította a salsa-mozgalmat. Karrierje az Egyesült Államokban teljesedett ki a hetvenes években, az egyik legnagyobb spanyol nyelvű énekesként tartották számon. Szenvedélyes kapcsolat fűzte a csinos Puchihez. Pályafutását beárnyékolta személyes tragédiája: képtelen volt megküzdeni magánéleti problémáival, melynek következtében depresszió gyötörte. Kábítószer segítségével próbált kilábalni belőle, ami rontott a helyzeten. Végül AIDS-ben halt meg.
★
Micimackó: Vér és méz
(2023) ⭐ 5.0 (1491)
Horror Thriller
Róbert Gida egyetemi tanulmányai során elhanyagolja a Százholdas Pagony állatait, és nem látja el őket ennivalóval. Az éhező állatok közül Micimackó és Malacka úgy dönt, magának szerez eleséget, s ezzel visszatérnek állati ösztöneik. A Mackó a méz mellett a vérre is szomjazik. Ez pedig halálos veszélyt jelent az odaérkező turisták számára. Ám Micimackó és Malacka Róbert Gidával is le akar számolni, amiért elhagyta őket.
A két hasonló nevű Javier Garcíát összetévesztik a repülőtéren, és szerepük felcserélődik. Az egyik Javier Garcíának, a depressziós és munkanélküli repülőgép-szerelőnek üzleti stratégiát kell kidolgoznia a lepattant légitársaság, a fapados Hispavia számára. A másik Javier Garcíának pedig, a tekintélyes nemzetközi légitársasági tanácsadónak, aki azt sem tudja, hogyan cseréljen ki egy defektes gumit, meg kell javítania egy repülőgépet.
★
A kék szörny
(1999) ⭐ 5.5 (99)
Animációs Családi Vígjáték
Doug Funnie és barátai egy Herman Melville névre hallgató "szörnyetegre" bukkannak, aki a város szélén, az erdőben tengeti életét. Hamarosan az is kiderül, hogy a szörny igazából nagyon is kedves, egyáltalán nem olyan, mint az igazi szörnyek. Ám ekkor hirtelen mindenki a rosszfiúk célkeresztjébe kerül, akiknek célja elfogni és gonosz céljaikra használni a szörnyet. A sulibál időpontja is itt van a nyakunkon és Doug kénytelen megvívni Patti Mayonnaise kegyeiért a sznob nyolcadikossal, Guy Grahamorral. Vajon meg tudja menteni Doug a szörnyet és elviheti Pattit is a Valentin-napi mulatságra?
Sarah Morton sikeres angol krimi-írónő. London zajától és a sok munkától megfáradva elfogadja kiadójának ajánlatát, és Dél-Franciaországba utazik feltöltődni és ihletet meríteni az új regényéhez. A nyaralóban azonban váratlanul megjelenik a londoni kiadó lánya, és ettől kezdve mind a munkának, mind a kikapcsolódásnak lőttek... A vadóc, bulizós, szexuálisan túlfűtött Julie fenekestül felfordítja a zárkózott és prűd írónő mindennapjait. A két nő különös, mind szorosabbá váló kapcsolata egyre drámaibb formát ölt.
Chilében minden megvan, ami kell: fantasztikus tájak, dögös csajok, jóképű pasik, ízletes borok és persze a legvadabb bulik. Tökéletes helyszín egy Gringo becenevű kissé boldogtalan amerikai turistának, hogy két chilei haverjával kieressze a gőzt. Jól is alakulnak a dolgok, az utazás maga a mennyország, az egyetlen szépséghiba tán, hogy egy csaj sem jön össze Gringónak. Nem sokkal később azonban megfordulni látszik a srácok szerencséje, amikor megismerkednek három csinos lánnyal: az orosz modell Irinával, a vad és bulizós Kylie-val és utóbbi komoly nővérével, Monicával. A lányok beleegyeznek, hogy elkísérik a fiúkat a Valparaíso nevű tengerparti városkába.
Jó és rossz letapogatók küzdenek egymással, amikor egy politikus azt veszi a fejébe, hogy felhasználja egy szkenner segítségét arra, hogy saját irányítása alá helyezze a várost. A szkennerek olyan emberek, akik egy bizonyos drog hatására, amelyeket az anyák még a terhességük alatt kaptak, telepatikus képességgel rendelkeznek és képesek befolyásolni mások elméjét.
A film 1872-ben játszódik. Amikor az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai már nem bírták tovább az üldöztetéseket, egy új próféta szárnyai alatt találtak menedéket, Brigham Youngnál, az északi Nagy Tavak közelében. Itt sikerült ellenállniuk a katonák támadásainak, békét kötöttek az indiánokkal, és új világ építésébe kezdtek. Sejtelmük sem volt viszont, hogy a prófétájuk ellen támadás készül.
Preest (Ryan Philippe), a maszkot viselő detektív egy gyilkos után nyomoz a monolitikus fantázia-metropolisz, Meanwhile City utcáin, melyet a hit és a vallási buzgalom irányít. Esser, a megtört lélek fiát keresi a jelenkori London hajléktalanjai között. A fájó szívű, harmincas Milo (Sam Riley) újra találkozuik élete első szerelmével. A gyönyörű Emilia (Eva Green) egyre veszélyesebb öngyilkos művészi előadásokat tervez. A két világ között ingázva lassan közelít egymáshoz négyük sorsa a végzet, a szerelem és a tragédia hálójában, és amikor összeérnek a szálak, egy pisztolygolyó dönti el, hogyan végződik történetük.
Varjú István teherautósofőr. Foglalkozási ártalomként a kocsiban állandóan rádiót hallgat, mint mindenki aki sokat járja az utakat egyedül. De mivel fiatal és éppen a hetvenes évek közepén járunk, a beat számok szólnak éjjel-nappal. Közben pedig élvezi az életet. Meggyőződése, hogy az élet érdekes és jelentős eseményei az országutakon történnek, s ezért érdemes menni, menni, menni, hogy nehogy elszalasszon valamit.
★
Soha ne mondd, hogy soha
(1983) ⭐ 6.1 (1518)
Kaland Akció Thriller
Amikor a nukleáris terrorizmus veszélye fenyegeti a világot, ki más háríthatná el a veszedelmet, mint a 007-es szuperügynök? James Bond Angliából a Bahamákra repül, onnan pedig Dél-Franciaországba, s közben mindenhová követi a gyönyörű, ám de életveszélyes Fatima Blush, aki mindenre képes, hogy végezzen kitűzött célpontjával.
Egy programozó kitalál egy új programnyelvet, amely óriási vagyonhoz juttatná őt és munkatársát. Ám a férfi egy agydaganat miatt napról napra felejti a szavakat. Szóláncokat alkot, amelyek segítségével emlékezni tud a szavakra és azok jelentéseire. Segítségére lesz ebben egy médium nő is, akivel szerelmi viszonyba keveredik.
Egy gyári munkás, megunva a hálátlan munkáért kapott alacsony bért, úgy dönt, helyrebillenti a mérleget, és luxusparfümök csempészetébe kezd munkaadói orra előtt.
★
A Galaxis őrzői: 3. rész
(2023) ⭐ 7.9 (7669)
Sci-Fi Kaland Akció Vígjáték
Peter Quillnek, akit még mindig gyötör Gamora elvesztése, össze kell verbuválnia csapatát, hogy megvédjék az univerzumot és megóvják egyik társukat is. Ha ez a küldetés nem jár sikerrel, az a galaxis őrzőinek végét jelenti...
Dél-Amerika esőerdeinek mélyén kutatók egy olyan új pókfajt fedeznek fel, melynek halálos a harapása. Az expedíció egyik tagja nemcsak az életével fizet a felfedezésért, halálával további tragédiát is okoz, mivel holttestével együtt Kaliforniába érkezik az új faj egyik példánya is. A dél-amerikai mérges pók és egy helyi ártalmatlan pókfajta kereszteződéséből születik meg az a lény, amelyik gyökeresen felforgatja az addig oly idilli kisváros mindennapjait.
Victor, a tudós, ütött-kopott repülőjével és még rozzantabb motorbiciklijével száguldozik Afrika forró légterében és napszítta útjain a bennszülöttek jóindulatú elnézésétől kísérve, este pedig elegáns szmokingban vacsorázik Pattersen úrral, a helyi környezetvédővel. Victor ugyanis azért ásta el magát Afrika e békés csücskében, hogy gátat vessen a romboló civilizáció terjedésének. Egy baljós napon azonban magabiztos, csinos hölgy érkezik egy nemzetközi üdülőlánc képviseletében, és felméri egy telep építésének lehetőségeit. A hölgy Charlotte, Victor felesége, és a jelenlegi felállásban ellenfele.
★
Az alku
(1998) ⭐ 6.2 (36)
Dráma Romantikus
Boston, 1935. Minden gazdagsága ellenére Arthur Barret nem tudja megadni feleségének az egyetlen értéket, ami hiányzik neki, az anyaságot. Elkeseredettségükben kiötlik az akkoriban elképzelhetetlen és erkölcstelen megoldást, a bérapaságot. Arthur üzlettársa egy ifjú jogászt ajánl neki, aki anyagi helyzetét rendezhetné az üggyel. Csakhogy az ifjú beleszeret az asszonyba. Gyilkosság történik, a botrányt megelőzendő. A házaspár élete a lázas és ügyetlen igyekezetben felborul. Michael atyához fordul vigasztalásért az elkeseredett asszony. A különös pap sem tud ellenállni Eleanor csábításának...
★
Az angyalok városa
(1990) ⭐ 6.5 (39)
Akció
Los Angeles szívében a bandák erőszakoskodása annyira elharapózott, hogy sötétedés után senki sem érezheti magát biztonságban. Még a rendőrök sem mernek belépni a gengszterfőnök, Angel Diaz által rettegésben tartott környékre. Angel most Martin Ordonez-t szemelte ki áldozatul, aki nem hajlandó a bandához csapódni. Ezért kegyetlen sors vár rá hacsak nem hajol meg Angel akarata előtt.
A durvaságok és erőszak világába belecsöppen egy idegen, Jacques Montaigne, valamikori francia küzdősport bajnok. Próbára teszi a képességeit a bandával szemben, de tehetetlen a Martin családjának címzett ördögi cselek ellen.
Ahogy Jacques és barátai a környék nyugalmát próbálják visszaállítani, véres és kegyetlen összetűzések bontakoznak ki, melyek mélyreható változásokat okoznak Angel Town utcáin.
★
Az ártatlanság kora
(1993) ⭐ 7.0 (1153)
Dráma Romantikus
Newland Archer nem sokkal eljegyzése után megismerkedik menyasszonya rokonával, a kétes hírű Ellen Olesnkával. Archer, a helyi elõkelõ társaság megbecsült tagja saját társadalmi rangját használja arra, hogy helyreállítsa Ellen Olenska megtépázott hírnevét. Azonban az idõ múlásával egyre erõsebb vonzalom ébred benne az asszony iránt, egyre jobban tetszik neki az, ahogy Ellen szembeszáll a társasági illemmel és a képmutatással. Amikor Newland felismeri saját érzelmeit, úgy dönt, hogy egyre jobban sietteti May Wellanddal kötendõ esküvõjét, ám mégis bevallja Ellennek, hogy mit érez iránta. Az asszony azonban tudja, mit jelentene Newland számára egy kompromittáló viszony, s inkább elhagyja New Yorkot.
Miután az Owen által vezetett bankot pár nappal az esküvője előtt kirabolják, minden bizonyíték egy hihetetlenül kínos dolgot sejtet: a rablók a menyasszonya szülei.
Rivális bandák több millió dollárt próbálnak megtalálni, amit egy luxusházban rejtettek el. A házat nemsokára lerombolják, de először el kell intézniük a takarítót, aki előttük találta meg a szajrét.
Vannak filmek, amelyek beépülnek életünkbe, hiába változik az idő, az ízlés és a technika, kopásmentesen szépek maradnak, akárcsak legigazabb emlékeink. Ha csak úgy véletlenül meghalljuk Nino Rota filmzenéjének azt a bizonyos feledhetetlen dallamát, máris felidéződik bennünk a megrázó, mégis felemelő történet az édes, bolondos, csupa lélek Gelsomináról, az erőszakos, durva érzelmeket megvető Zampanóról, meg a mindentudó bolondról, aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek értelme van itt a földön.
Edward Malus (Nicolas Cage), a visszavonult seriff egy kislány után nyomoz, aki titokzatos módon tűnt el egy félreeső szigeten. Amikor megérkezik, furcsa érzése támad a sziget zárkózott lakóival kapcsolatban. Ez az érzése egyre fokozódik, amikor elkezdi leleplezni a különös szexuális rituálékat és az emberáldozatokat.
Nick Pirandello a CIA egyik legjobb és leghíresebb ügynöke. Mégsem akar vele senki együtt dolgozni. Ugyanis köztudott róla, hogy balszerencsét hoz partnereire, akik egyre-másra dőlnek ki mellőle a sorból, és esnek gyilkosságok áldozatául. Ez alkalommal azonban Jack egyedül nem képes megoldani az eléje tornyosuló problémákat, amelyek akár a világ teljes pusztulását is jelenthetik. Kénytelen együttműködni egy tőle mindenben különböző biztosítási ügynökkel, bizonyos Bob Wilsonnal, aki csak egyetlen, ámde annál fontosabb tulajdonsága miatt került bele ebbe a sorsdöntő akcióba. Külsőre a megszólalásig hasonlít arra a férfira, akivel az ellenséges erők végeztek, és akire a kormánynak nagy szüksége van. Így a furcsa páros - egyikük kemény, magabiztos durva és goromba, míg a másikuk érzékeny, befelé forduló, halk szavú - nekiindul életveszélyes kalandoktól sem mentes küldetésére.
Hannah McKenzie esküvői ruhákkal foglalkozik, amikor nem a ruhaszalonban végzett munkájával van elfoglalva. Ám amikor Will Millington, egy menyasszonyi ruhákat forgalmazó cégbirodalom örököse betoppan, hogy megújítsa a brandet, együtt kezdenek dolgozni. És talán még egymásba is szeretnek.
Gary Fleder Leszámolás Denverben című amerikai krimijének főszereplőjét, Jimmy-t nem véletlenül becézik "Szent"-nek, a derék férfiú - aki manökenként is megállná helyét - úgy dönt, hogy átmenetileg szünetelteti bűnügyi Kft.-jét, és más morbid foglalatosságba kezd: haldoklókról készít majd ezentúl videóüzenetet. A maffiafőnök azonban utoljára még rábeszéli egy kemény melóra, alaposan helyben kell hagynia valakit, aki a főnök fiának boldogságát dúlta szét. Csábító a beígért tíz lepedő, összeszedi hát újra a bandát, és a hecc kedvéért elvállalja a megbízatást. A feladat végrehajtása túlságosan jól sikerül, megölik szerencsétlen fickót, ráadásul váratlanul előbukkan az a nő is, aki miatt az egész akciót eltervezték. Mivel a megbízást nem teljesítették megfelelően, nekik is menekülniük kell.
Amikor Laura furcsa viselkedése a családjának is feltűnik, a szülők kezdetben arra gyanakszanak, hogy ez nem több egyszerű tinédzser problémánál. Ám a lány állapota hamar rosszabbra fordul. Egy, a Vatikánból érkező pap azt állítja, a lányt megszállta a gonosz és csak ördögűzéssel menthető meg, hogy pontosan mennyire lesz szükség, azt nem tudni, de ezek száma nem haladhatja meg a tizenhármat.
Egy déli földbirtokos, George Ferguson parancsára emberei lemészárolják azokat a félrevezetett parasztokat, akiknek a földjére Ferguson rá akarja tenni a kezét. A vérontást csak egy kisfiú éli túl, akit egy vándor prédikátor családja vesz pártfogásába. A fiú felserdülvén istenadta tehetséget árul el a fegyverforgatás terén, és amikor fogadott húga, Princy elszökik egy mutatványos társulattal, megesküszik, hogy utána megy és visszahozza. San Antonióban akad a lány nyomára, akit prostituáltként tartanak fogva Ferguson emberei. A fiú emlékei fokozatosan visszatérnek arról a végzetes napról és azokról, akik övéinek halálát okozták.
Prof. James Murray nekilát, hogy megalkossa az Oxfordi Angol Szótár első kiadását. Munkáját a 19. század közepén kezdi. Az egyik kollégájától, Dr. William Minor-tól nem kevesebb, mint 10,000 bejegyzést kap. Nem mellesleg Dr. William-t a Broadmoorban található elmegyógyintézetben kezelik.
Tomasz urat, aki néha Tomasz, a csavargó néven mutatkozott be, barátai Samochodzik úrnak hívták. Becenevét egy szokatlan járműnek köszönhette, amelyet nagybátyjától, egy feltalálójától örökölt. Ez az autó, bár ronda volt, „egy kenu és egy talicska keresztezése”, ahogy a rosszindulatú emberek nevezték, hihetetlen képességekkel rendelkezett: egy Ferrari 410-es motorral 280 km/órás sebességre volt képes. Ezen kívül motorcsónakként is szolgált. Ezzel a járművel Tomasz úr Lengyelországba utazott, hogy megfejtsen egy másik történelmi rejtélyt, hogy elkapja a tolvajokat és csempészeket, akik értékes történelmi tárgyakat próbálnak ellopni. A kincsvadászat nagyszerű dolog, de jobb, ha senki sem avatkozik bele. Eközben néhány dán és egy gyanús lengyel fiatalokból álló csoport a teuton kastélyokban és a templomosok főhadiszállásán követi Samochodzik úr nyomát. A kincs megtalálásához sok tudásra, ravaszságra és sok szerencsére van szükség. Kinek lesz több?
★
A Hangya
(2015) ⭐ 7.1 (20326)
Sci-Fi Akció Kaland
A börtönviselt Scott Lang, egy betörés okán szert tesz egy ruhára, amelynek különleges képessége, hogy viselője rendkívül apróra tud zsugorodni, miközben megsokszorozza erejét. A ruha kifejlesztője -Dr. Hank Pym- segítségével próbálják megakadályozni, hogy a technológia rossz kezekbe kerüljön, ehhez pedig végre kell hajtsák az évezred betörését.
New York földalatti csatornarendszerében misztikus dolgok történnek. Az ismeretlen varázserőnek köszönhetően óriásteknősökké változott négy kicsi páncélos beszél, két lábon jár és imádja a pizzát. Tanítómesterük, a tiszteletreméltóan bölcs patkány igazi nindzsa harcosokká képezi őket. A négy jóbarát egy napon rájön, hogy miben áll a varázslat, ami hatalmassá tette őket. De nincsenek egyedül! Shredder, a legnagyobb ellenségük is tudomást szerez a dologról, és arra akarja felhasználni az erőt, hogy gonosz uralma alá hajtsa az egész világot...
Tom Rick, az amerikai főiskolai tanár Párizsba menekül a pletykák elől, ami az állásába került. Szeretné újra egyenesbe hozni az életét, visszaszerezni az elhidegült felesége és a lánya szeretetét. A dolgok azonban nem a legjobban alakulnak. Biztonsági őrként kénytelen dolgozni, hogy megéljen, és kétes hírű külvárosi hotelben lakik. Ám minden megváltozik, amikor Margit, a titokzatos nő besétál a férfi életébe. Szenvedélyes kapcsolat bontakozik ki közöttük, amely megmagyarázhatatlan események sorát indítja el.
Ki ne hallott volna a négy mutáns teknősről, akik a csatornákban élnek, pizzát esznek, és nindzsaként harcolnak ellenfeleikkel? Michelangelo, Raffaelo, Leonardo és Donatello ugyanis nem akármilyen teknőcök. Egy véletlen baleset folytán a kis teknőcök emberi formává mutálódtak, csakúgy, mint titokzatos tanítómesterük, Szecska mester. New York városa egy titokzatos, szeszélyes, sötét hely, valamint a négy különös teknőc otthona. A teknőctestvérek arra szövetkeznek, hogy megvédjék New York városának lakóit a gonosz erőkkel szemben és ezért nehéz feladat vár rájuk.
A tengerparti üdülővárosban már készülődnek a télre. Az éttermek, ajándékboltok bezárnak, és Pierre Walker is készen áll a távozásra. A város vidámparkjában a nyáron keresett pénzéből tervez utazgatni az újabb szezon kezdetéig. Egészen addig rendben is megy minden, amíg össze nem fut a folyton ármánykodó Kelly-vel, aki bármilyen áron hajlandó megakadályozni a fiú indulását. Egyszer csak eltűnik Pierre megtakarított pénze, ezért kénytelen elfogadni a mindenes Simeon ajánlatát, hogy betörjön a helybéliek kedvelt törzshelyére. Mivel azonban a legkevésbé sem gyakorlott a rablásban, a bár tulajdonosa, Harry tetten éri őt. A férfi lát benne valamit, ami halott fiára emlékezteti, és felajánlja Pierre-nek, hogy bevezeti a betörés művészetének rejtelmeibe.
★
Tor-túra
(2005) ⭐ 5.7 (1015)
Családi Kaland Vígjáték Romantikus
Nick, aki utálja a gyerekeket, most alaposan kifogta. Bomlana Suzanne-ért, de a nõnek van két rosszcsont kölke, akik megesküdtek arra, hogy minden hódolónak elveszik a kedvét - még az élettõl is. Nicket azonban nem az a fajta, aki könnyedén feladja. Mikor karácsony másnapján Suzanne-nak sürgõsen Vancouverbe kell utaznia, a hõs szerelmes felajánlja, hogy elkíséri a srácokat Kanadába. A két csemete természetesen mindent megtesz azért, hogy Nick elbukja a küldetést, õ azonban összeszorított fogakkal tűri a megpróbáltatásokat: csak azért is eljutnak Vancouverbe.
A világ forrongó részein készíti fényképeit Russell Price fotóriporter. Csak a pénz érdekli, politikával, erkölcsi kérdésekkel nem foglalkozik. Most éppen a közép-amerikai Nicaraguában dolgozik, ahol utolsó óráit éli a Somoza-féle diktatúra. Itt találkozik az elkötelezett riporternővel, akinek hatására rádöbben a sandinista forradalom lényegére, jogosságára. Kutatni kezd a fölkelők vezére, Rafael után. Interjút szeretne készíteni vele. Amikor végre találkozik vele, élete legnagyobb kihívása elé kerül.
A várva várt folytatásban a négy legjobb barátnő Olaszországba viszi könyvklubját, egy olyan bulis, csajos utazásra, amelyben eddig még sosem volt részük. Amikor az események elszabadulnak és féltve őrzött titkokról hull le a lepel, hősnőink nyugis vakációjából egy életre szóló országjáró kalandtúra kerekedik.
Egy hongkongi emigráns harcművészeti iskolát alapít, és meglovagolva a Bruce Lee-hisztériát, a sportágat népszerűsítő könyvet ad ki, mely azzal kecsegtet, hogy meg lehet belőle tanulni az eredményes önvédelmet és a harc alapjait. Csakhogy miután egy fegyverbolt tulajdonoságnak fia életét veszti, mert azt hitte, hogy a könyvekből meg tud tanulni küzdeni, és ezért rátámadt egy csapat kisstílű gengszterre, a fegyverboltos a hongkongi férfin akar bosszút állni. Az emigránsak minden tudására szüksége lesz, ha túl akar élni.
1959-et írunk. A korábbi megpróbáltatások után Ip Man feleségével és fiával békében él Hong Kong-ban. A nyugalmas évek azonban véget érnek, amikor feleségénél súlyos betegséget diagnosztizálnak, egy bűnszervezet kiszemeli magának azt az épületet ahova Ip Man fia is jár és főhősünknek bizonyítania kell, hogy továbbra is méltó a Wing Chung Nagymestere címre.
Ip Man Hong-Kongba költözik és nyit egy Wing Chun iskolát, ám ez nem nagyon tetszik a helyi Hung Fist iskola mesterének Jan-namnek, ezért össze is zördülnek némiképp. Ip Mannek a britekkel is megyűlik a baja.
A harmincas években járunk, Dél-Kínában. Ip Man az egyik leghíresebb harcművész Foshan városában, de még nem nyitott iskolát. Ennek ellenére a környék minden neves kung-fu mestere vele akar megküzdeni, hogy a hírnevét öregbítse.
Miután egy titokzatos erő megtizedeli a világ lakosságát, és mindenkit, aki látja, öngyilkos lesz, Sebastiannak és kislányának, Annának a saját túlélésükért kell megküzdeniük Barcelona kietlen utcáin. Ám ahogy más túlélőkkel nyugtalan szövetséget kötnek, és egy biztonságos menedék felé tartanak, a láthatatlan lényeknél is baljósabb fenyegetés szegődik a nyomukba.